Zágráb, a Horvát Köztársaság fővárosa, a Medvednica hegység lábánál fekszik. A város 900 évvel ezelőtt keletkezett két település, Gradec és Kaptol egyesítésével, ma pedig a Száva déli partjára is átnyúlik, itt épült fel ugyanis a Novi Zagreb nevű városrész. A horvát metropolisz kiváló összeköttetésben van Horvátország és Európa összes többi részével. Az autópályák segítségével Zágrábból a tengerpart és a szomszédos országok alig pár óra alatt megközelíthetők, a Zágráb – Split útszakasz pedig Európa legszebb útszakaszainak egyike.
Zágráb egyetemi város is. A városban található több mint 30 egyetemi karra az egész országból, sőt külföldről is sorra érkeznek a fiatalok. A városban tanuló diákok számos előnyben részesülhetnek, kezdve a különböző kedvezményektől egészen az olcsóbb szállásig és a kedvező árú utazásokig.
Mint afféle kulturális központban, Zágrábban állandóan egymásnak adják a kilincset a popsztárok, egymást érik a filmfesztiválok és a kiváló színielőadások. Nyáron a rendezvények száma megháromszorozódik, a város utcáin egymást érik a folklórfesztiválok, az utcai koncertek és az ismert művészek performanszai.
Minden Zágrábba érkező látogató első dolga megnézni a Felsővárost és az Alsóvárost (Gornji grad és Donji grad). A Gornji grad a város dombokra épült óvárosi része, amelyről gyönyörű kilátás nyílik Zágráb új építésű részére. Az itt álló épületek mindegyike több, mint százesztendős, többsége műemléképület. Itt található a Banski dvori (a horvát kormány székhelye), a Sabor (a horvát parlament), a Lotrščak-torony (a város egyetlen épségben megmaradt bástyája, ahol ágyúlövés jelzi a delet) és a különös várostörténeti jelentőséggel bíró Kamenita vrata. A Szent Márk-templom különlegessége a színes cseréptető, amelyen Zágráb, a Horvát Királyság, Szlavónia és Dalmácia címere található. Nem messze tőle áll a Szent Katalin-templom, Közép-Európa egyik legszebb barokk temploma. A neogótikus stílusban épült zágrábi katedrális Mária mennybemeneteléről kapta a nevét. Magasba nyúló két tornya a város minden pontjáról látható, a katedrális belsejében értékes műkincsek találhatók.
A város szűkebb központját Zöld patkónak is nevezik. Ez a Jellasics tértől (a város főterétől) a Főpályaudvarig húzódó parkok, sétányok sora. Itt találhatók Zágráb legjobb butikjai, és a leghíresebb kávézók.
Zágráb repülőgéppel, vonattal vagy autópályán közelíthető meg, s a városban számos szálloda, motel, hostel és bérelhető szoba található. A város tele van kiváló éttermekkel, különféle klubokkal és kávézókkal, és minden látogató megtalálhatja az ízlésének leginkább megfelelő helyet. Az ország többi részéhez hasonlóan errefelé is sok sportszerető ember él, és az egész városban számos sportpályát találunk, például foci- és kosárlabdapályát, bicikliutakat, medencéket...
A városban három nagy park található. Az első a Jarun – a város déli részén, a Száva folyó mellett fekvő tó. A Jarun különösen nyáron nagyon kellemes, de a tó mellett lévő sportpályák és játszóterek egész évben látogathatók. Éjszaka megélénkülnek a tó partján lévő szórakozóhelyek. Itt mindenki megtalálhatja a maga szórakozását; a diszkókban slágerekre táncolhat, beülhet valamelyik kellemes étterembe, vagy sétálhat a tó partján. A Maksimir park Zágráb keleti részén fekszik. A parkerdőt a 19. században ültették. Az 5 mesterséges tó mellett itt található a városi állatkert is, amelyben az állatvilág különféle ritka fajai láthatók. A harmadik nagy zöld terület a Medvednica hegy (1033 m), amelyen a turisták hegyet mászhatnak, síelhetnek, és élvezhetik az érintetlen természetet.
A zágrábi gyűrű a fővárost övező kisvárosok és falvak közös neve. Ezek csupán néhány percnyi autóútra vannak a város központjától, és számos különféle érdekes pihenési és sportlehetőséget nyújtanak. Samobor, idilli hangulata, kedves kis házai miatt valószínűleg egyike a legkedveltebb családi kirándulóhelyeknek. Jastrebarsko főként kiváló borairól, a gyönyörű, érintetlen környezetről és a vízforrásokról ismert. Ivanić grad ismert gyógyhely, Velika Goricában pedig számos régészeti lelőhely található.